Hogy segíthetek a gyerek gyászában?

A gyermekkori gyász különösen nehéz téma. Egyrészt mindenki szeretné megkímélni gyermekét az olyan tragikus tényekkel való szembesüléstől, mint egy közeli hozzátartozó vagy barát elvesztése, másrészt az esetek döntő többségében maga a szülő is érintett, ő is gyászol.

További nehézséget jelent az örökös „hogyan” kérdés. Hogyan magyarázzuk meg a halál visszafordíthatatlanságát egy gyermeknek? Adhatunk-e őszinte választ a kérdéseire? Melyik életkorban mire kell különösen odafigyelnünk?

Cikkünkben ezekre a kérdésekre igyekszünk választ találni, és minél teljesebb körű képet adni a gyermekkori gyászról. Írásunk nem lehet gyógyír a családok által átélt szomorú veszteségekre, ám talán kapaszkodót nyújthat ebben a szülők és gyermekek számára egyaránt bizonytalan helyzetben.

A gyászról

Maga a gyász tárgyvesztést jelent, szeretetünk tárgyának elvesztését. Fontos megjegyezni, hogy ez nem csak haláleset kapcsán következhet be. Tárgyvesztést jelenthet például egy szakítás vagy válás is.

A gyászhoz szorosan kapcsolódó fogalom a gyászmunka. A gyászmunka a gyász megélését, kifejezését, felszámolását jelenti. Azt jelenti, hogy elfogadjuk a valóságot nélküle, anélkül a személy nélkül, akit elveszítettünk.

Sokszor hangoztatott, ám nagyon igaz az a tény, hogy nem a halottat gyászoljuk, hanem a saját veszteségünket. Fontos, hogy adjunk időt magunknak és gyermekeinknek is a feldolgozásra. A fel nem dolgozott veszteség életre szólóan befolyásolja a személyiséget, a veszteség okaitól függetlenül.

A gyermekek kapcsolata a halállal

Mind a gyermekek, mind a felnőttek élet-halál felfogásában meghatározó szerepet játszik az adott történelmi-társadalmi kontextus.

A gyermekek halállal való „megismerkedése”, „találkozása” egészen más képet mutatott pár évtizeddel ezelőtt. A halál látványa az élet természetes részét képezte, a gyermekek látták az állatok leölését, elbúcsúztak a haldokló családtagoktól, a felnőttekkel együtt öltöztették halottaikat. A családok közösen gyászoltak (szavak, bibliai tanítás és szertartások útján), amihez hozzátartozott a feloldás is.

A mai gyermekeknek egészen ellentmondásosak a halállal kapcsolatos élményeik. Ugyanis míg a természetes halál élménye kiiktatódott, addig a tévében, újságban, interneten képekben és szóban naponta látja, hallja a halált eltárgyiasítva. Itt a halál és a gyász elhalványul, az áldozatnak nincs személyisége.

Meghatározó különbség mutatkozik továbbá a nagyvárosok és vidék között is. Vidéken még ma is a természet körforgásában élnek, így könnyebb a halállal való szembesülés. Ezt segíti az elevenebb hit, és a hithez társuló megfelelő viselkedés is. A gyermekek már egészen kiskorukban találkoznak a halál és gyász kellékeivel (lepedő, szemfedő, gyertya), így azok életük természetesebb részét képezik.

A városi kultúrában jellemzőbb a ráció egyeduralma. Sokan egészen a felnőttkorukig nem látnak halottat, nem vesznek részt temetésen.

Mint láthatjuk rengeteg tényező (kor, vallás, kultúra, stb.) játszik szerepet a gyermekek halállal kapcsolatos képének alakulásában.

Haláltudat és halálfélelem

A halállal kapcsolatban nagyon fontos elkülönítenünk a fenti két fogalmat.

A haláltudat az egyéni lét végességéről szerzett tudomás. Kialakulása fokozatos. A gyermek számára 7-8 éves koráig a halál ténye felfoghatatlan. 7-8 éves kora körül érti meg a halál visszafordíthatatlanságát, elkerülhetetlenségét. Ez a felismerés nem ugrásszerű és totális, hanem lassan következik be, egy folyamat végeredménye lesz a haláltudat kialakulása.

A halálfélelem igen bonyolult, összetett lelki folyamat. Már az egészen kicsi gyermekek is megélik archaikus, animális szinten, még ha szavakba önteni nem is tudják. A halálfélelem összetevői: a szeparációs szorongás, a sérüléstől és büntetéstől való félelem, és az általános szorongás. Kialakulásában közrejátszhat egy szeretett személy elveszítése, a különböző intelmek, fenyegetések, esetleg a hallott beszámolók vagy személyes tapasztalatok.

Amikor a gyermek gyászol

Azok a feltételek, amelyek szükségesek a halál, mint végleges elválás felfogásához 2-3 éves kor körül kezdenek kialakulni. Melyek ezek? Elsősorban a beszéd és szimbolizáció kialakulása szükséges hozzá. A gyermeknek fel kell ismernie a mozgó és nem mozgó, élő és élettelen közötti különbséget. El kell sajátítania továbbá az idő fogalmát (múlt és jövő, ok és okozat) is. Addig, amíg ezek nincsenek meg, valódi gyászról nem beszélhetünk, de a veszteségtől való félelem, elsősorban az anya elveszítésétől való félelem, már ekkor is fennáll.

Felmerül a kérdés, mi történik, ha ez előtt következik be a veszteség? Amennyiben a veszteség hat hónapos kor alatti gyermeket érint, a kicsi kétségbeesésre utaló jeleket ugyan mutathat, de hozzá tud szokni egy megfelelő helyetteshez.

Hat hónapos kor után azonban minden tartós különválás hospitalizációs ártalmakat, sérüléseket okozhat. A gyermek eleinte a harag jeleit mutatja: tiltakozik, lázad. Ezt egy kétségbeesett apatikus szakasz követi, mely sokszor a visszahúzódó magatartásban és monoton sírásban nyilvánul meg leginkább. Nem szükségszerűen, de nagyon gyakran előfordul a következő fázisban regresszió. A regresszió egy korábbi fejlettségi szinthez való visszatérést jelent (például egy korábban szobatiszta gyermek ismét bepisil). A feldolgozás utolsó szakaszában a gyermek elszakad, képes lesz máshoz kötődni.

Szomorú tény, hogy a felnőttkori depresszió, pszichopatológiás állapotok annál gyakoribbak és annál súlyosabbak, minél fiatalabb korban érte a gyermeket a veszteség, a gyász, amit nem tudott feldolgozni. Tehát minél fiatalabb, annál jobban sérül. Ennek oka az idő szubjektív érzékelésében rejlik. Egyszerűen megfogalmazva, minél kisebb egy gyermek, annál hosszabbnak éli meg a szülőtől való távollét idejét. (Így az, ami nekünk pár óra, számára egy örökkévalóságnak tűnik.)

Nagyon fontos, minden szülőben felmerülő kérdés: hogyan segíthetünk? A szülő legfontosabb feladata ebben a helyzetben a stabilitás biztosítása. Fontos a környezet állandósága, a napirend, a megfelelő életritmus fenntartása. Emellett a legfontosabb hogy a szülő, gondozó türelemmel és elfogadással forduljon gyermeke felé: a gyermek hiányérzetének, veszteségének jeleit felismerve, ne szoktatással, neveléssel próbálja viselkedését megváltoztatni, hanem hagyja kifutni, kiélni ezeket a tüneteket.

A gyász kifejezése gyerekeknél

A gyermekkori gyász kifejezése az életkor függvényében nagyon változó lehet.

A kicsiknél jellemző, hogy a barátok, játékok már nem kötik le úgy a figyelmüket, mint azelőtt. Előfordulhat, hogy sűrűn váltják a tevékenységüket, de ennek épp az ellenkezője is, azaz hogy inaktívvá válnak. Gyakori, hogy önmagukba mélyednek, álmodoznak. Sokszor szinte minden tevékenységük zavart jelez. Táplálkozásukban is jellemezheti őket végletesség: úgy az étvágytalanság, mint a feltűnő falánkság is megjelenhet. Sokszor rosszul alszanak, nyomasztó álmok gyötrik őket.

A nagyobbaknál jelentkezhetnek a figyelem zavarai, a tanulmányi eredmények romlása, a beszéd zavarai és a szorongás vagy zaklatottság jelei.

Hogyan segítsünk? – A rossz és a jó kommunikáció

Semmiképpen nem célravezető a takargatás és a gyász leplezése. Ez főként azért kerülendő, mert a halált még rejtélyesebbé és félelmetesebbé teszi a gyermek számára. Továbbá azt érhetjük el vele, hogy a gyermek nem mer kérdezni, beszélni róla, így pedig teljesen egyedül marad a gyászával.

A letagadás, elhallgatás ugyanígy nem vezet sehova. Tipikus példa, hogy az elhunytat úgy emlegetik, mint aki elutazott vagy csak távol van. Az ilyen jellegű titkolózás egyrészt eltávolítja egymástól a gyermeket és a szülőt, másrészt pedig az összetört, de mosolygó szülő látványa összezavarja a gyereket.

Tartózkodni kell a szélsőséges megnyilvánulásoktól, az erős sírástól, kétségbeesett zokogástól, a hangos jelenetektől, mert a gyermek megriad, értetlenné, tehetetlenné válik.

Minden esetben kerülni kell a gyermek beavatását a naturális részletekbe, borzongató történetekbe.

A jó kommunikáció

De akkor milyen a jó kommunikáció? Nyílt, őszinte és minden esetben az életkornak megfelelő. Az őszinteség lehetővé teszi, hogy a gyermek sérülések nélkül vészelje át a szeretett személy elvesztését. Nem a halál ténye az, amitől a gyermekek sérülnek, hanem azok a mellékkörülmények okoznak sérülést, amiket mi hozunk létre.

A jó kommunikáció autentikus, hiteles és kongruens. Ez azt jelenti, hogy azt mondjuk, amit hiszünk, és ennek megfelelően cselekszünk. Emellett fontos, hogy hangsúlyozzuk, hogy léteznek más vélemények, nem szabad a saját igazságunkat az egyetlen útként feltüntetni.

A szülői magatartás egyik legfőbb eleme a modellnyújtás legyen! A gyermeknek látnia kell, hogy én is merek róla beszélni, meg merem kérdezni a véleményét, merek előtte érzéseket kifejezni, nem leplezem azokat. E tekintetben is az őszinteség az egyetlen járható út.

Fontos, hogy a gyermek számára mindig elérhetőek legyünk, ha érzelmi támaszra van szüksége. Biztosítanunk kell számára egy szilárd kapcsolatot, amelybe bármi belefér, amely a gyász feldolgozását segíti.

Gyakori gyakorlati kérdések

Gyakran felmerülnek gyakorlati kérdések: búcsúzzon-e a gyermek a haldokló rokontól? Lássa-e a halottat? Vegyen-e részt a szertartásokon (temetés, stb.)?

E kérdések megválaszolásában, megoldásában mindenkinek a saját hite, meggyőződése szerint kell döntenie. Az azonban nem árthat, hogyha a gyermeket bevonjuk ezekbe a döntésekbe. Meg kell hallgatnunk ő mit szeretne, mit nem szeretne, folyamatos párbeszédet kell vele folytatnunk, hiszen így nem zárjuk ki, közös valóságot teremtünk, ahol az őszinteség és nyíltság természetessé válik, a helyzet minden nehézsége ellenére.

forrás: egeszseg.hu