A hirtelen szívhalál megelőzhető
A hirtelen szívhalál megelőzhető Időről időre megrázza a közvéleményt egy-egy sportoló hirtelen …
Visszafordítható a bőr öregedése

Visszafordítható a bőr öregedése

Kanadai kutatók megállapították, hogy rendszeres testedzéssel lassítható, sőt akár vissza is fordítható a bőr öregedése. Üröm az örömben, hogy sejtszinten ugyan működik a dolog, de az arcunk ettől még nem feltétlenül tűnik majd fiatalabbnak.

Nemcsak a szív- és érrendszeri betegségek vagy a daganatok megelőzésében játszik fontos szerepet a rendszeres testmozgás, hanem a bőr fiatalon tartásában is – derült ki a kanadai McMaster Egyetem szakembereinek kutatásából. Mindössze heti háromszor fél óra szobabiciklizés hatására néhány hónap után akár 20-30 évet is fiatalodhatnak a bőr sejtjei – igaz, ez csak mikroszkóp alatt látszik.

Ahogy öregszünk, a bőr középső rétege (irha) folyamatosan vékonyodik, míg a külső szaruréteg vastagszik, így bőrünk idővel egyre ráncosabb és petyhüdtebb lesz. A rendszeres testmozgás azonban gátolja ezeket a folyamatokat, így sejtszinten a bőr a mozgás hatására évtizedekkel fiatalabbnak tűnik – számolt be dr. Marc Tarnopolsky, a kutatás vezetője az amerikai sportorvosi társaság közelmúltban rendezett éves konferenciáján.

Megáll az idő

A mozgás bőrfiatalító hatását a szakemberek akkor ismerték fel, amikor olyan rágcsálókat tanulmányoztak, amelyeknél előzőleg genetikailag felgyorsították az öregedés folyamatát. A vizsgált egerek egy csoportját mozgásszegény életmód jellemezte, míg társaik hetente háromszor kerékben futva „edzettek”. Az aktív életmódot élő rágcsálóknál a szervezet egészét tekintve számos pozitívumot tapasztaltak a kutatók, de mindezek közül a legmeglepőbb a bőrre gyakorolt hatás volt: a mozgás leállította az egerek bőrének öregedését.

 

Az állatkísérletek eredményeit látva a kutatók embereknél is tesztelték az összefüggést. Szövetmintát vettek a fenék felső részének bőréből – azért onnan, mert ezt a területet normál esetben nem éri a nap. Mivel a napfény kifejezetten gyorsítja a bőr öregedését és ráncosodását, ezért volt szükség a napsugárzás szempontjából védett területről mintát venni.

Visszafordítható folyamat

Az emberi minták vizsgálata egészen hihetetlen eredményre jutott: nemhogy lassítható, de mikroszkopikus szinten nézve a testmozgással vissza is fordítható a bőr öregedése. Amikor a kutatásba bevont, 65 évnél idősebb embereket heti háromszor fél óra szobabiciklizésre kérték, bőrük sejtjei a mikroszkópos vizsgálaton már három hónap után akár 20-30 évvel fiatalabbnak tűntek.

Felmerül a logikus kérdés, hogy akkor miért nem „babaarcúak” az aktív életmódot élő emberek. A kutatás vezetője elmondta: valószínűleg a napsugárzásnak tulajdonítható, hogy bár valaki rendszeresen mozog (fut, biciklizik, túrázik, stb.) a szabad levegőn, a tükörbe nézve az arca mégis ráncos vagy cserzett, holott sejtszinten esetleg évtizedekkel fiatalabb a bőre. Éppen ezért további vizsgálatok szükségesek annak kiderítésére, hogy a fehérjék szintjén pontosan milyen folyamatok felelősek az öregedés visszafordításáért.

forrás: www.origo.hu

kép:blvd.hu